Angyalnak nevezel, Te éji tündér?!
Ki vagy Te, s miért szólsz hozzám?
Hiszen én nem érdemlem meg figyelmedet.
Most az arcomra omlik selymes hajad,
s én csak arra tudok gondolni,
hogy Te, bár nem érintesz meg,
minden mozdulatoddal simogatsz...
Aztán eljött ez az éj is, apró érintések szele,
tánc a kódorgó kábult éjszakában,
s búcsú nélküli tovatűnése a dalnak...
most elmaradt köztünk az elköszönés.
Csak a dalra emlékszem, amit nekem énekeltél,
és a szavakra, amelyeket a fülembe súgtál,
hogy az élet csodás, s hogy legyünk mindig önmagunk....
Ó, mondd, miért, miért szólítasz engem a forró éjszakában,
miért keltesz életre minden alvó lelket?
Szerelmét ugyanígy lopod a letépett virágnak
s a Napnak, mely mindennap rádnevet...
Mondd, ki vagy Te?
Miért ösztönzöl erre a vad táncra, mikor testemet
oly gyengéden, mint egy szál virágot
tartottad karjaidban kettőnk zenébe olvadó táncánál?
Hová szeretnél elvezetni?
Ölelésedre úgy vágyom, mintha az Életre,
a csodás Életre vágynék...
Taníts meg szeretni! Úgy érzem...
Segítség! A legtisztább ember
visz bűnbe engem...
2001. december 16., Gyál
(16 évesen)
