Nem éneklem el a magányos szirén dalát,
S nem kezdek szívszaggató áriába.
Neked se jöttek össze a dolgok.
Sárba dobták glóriád, s megtépázták fényes tollaid.
Ám leláncolt indulataid már kidühöngted magadból,
S akár együtt is menetelhetnénk csendben a Végső Út felé.
Talán nincs jövő számunkra.
Talán a világ sem változna semmit szerető nyelveink nyomán.
Talán fába olvadok holnap, s nem látsz többé engem,
Ha társadat kutatnád üvöltő farkas gyanánt.
Újra fel kell tépnem összezárt szemeimet.
Túl sokáig éltem tökéletességed káprázatában,
S lelked tündöklő fénye elvakította szeretni vágyó szívemet.
Nem számít, veled vagy nélküled érek célba - te úgyis ott fogsz várni rám.
Mert végül visszatérek én is melléd oda, ahol a vadrózsa nő...
2005. október 6., Budapest
(20 évesen)
