Betonban a lábaim
Rég elvesztek álmaim
Bronzszobor már a testem
Lelkem mélyre temettem
Üres belül mindenem
Nem tölti be szerelem
Pedig szívem megmaradt
Száz emlékem feltámadt
De mozdulnom nem szabad
Rubinszívem megszakad
Izzik, zokog szótlanul
Ki bekukkant, megvakul
Fájdalmam, ha ismernék
Könnyem rézből öntenék
Rézből öntött könnyemet
Letörölni nem lehet
Régi titkok elhagytak
Ezért sírok mindennap
Nem suttog már fülembe
Szép szavakat az este
Nem leheli arcomat
Csókokkal az alkonyat
Galamb sem jár, s testemen
Átsüvít a félelem
Kövek repülnek felém
Koppanva csapnak belém
Gúnyoljatok, kis törpék
Bárcsak én is nevetnék
Ennyiből áll életem
Messze száll bús énekem
Talán mégis meghallod
S feléleszted a Napot
Messze tűnik az este
Fény özönlik testemre
Koszos főtér otthonom
Gyöngyházfénnyel bevonom
Boldogtalan sem vagyok
Szerelmeim galambok
Körülöttem szél bolyong
Karcsú faág meghajlong
Ha ti már mind meghaltok
Én akkor is virítok
Gúnyoljatok, kis törpék
Nevetnék én, ha tudnék
2000. január 30., Gyál
(14 évesen)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése