A reggel üstökösként szállott alá az égből,
És legendákat zengett egy távoli, vad éjről.
Megérintett minket bűnünk halvány előszele,
Bőrömbe mart lágy bőrödnek minden érintése...
Csókjaid gyönyörével kínzol, s észre sem veszed,
Őrjöngő-édes végzeted okozta a veszted!
Ne vádold magad, s ne ránts a történteken vállat,
Minden fojtó kérdésedre én vagyok a válasz.
Szeretlek, Te gyengéd érintésre nyíló virág,
Te esztelenül burjánzó éden! De jól vigyázz,
Tested izzó léte a kárhozatba elvezet,
Ha engedsz vágyaidnak, s csak az élvezet vezet!
Ó, ne vágtass ily hevesen tüzes paripáddal!
Te a nyeregben biztosan ülsz, és vaskardoddal
Az én gyönge pajzsomat könnyedén átdöfheted...
Vigyázz hát rám, mert nincs erőm harcolni ellened!
Földrengés fut át rajtam, ha testedre gondolok,
S minden szentségtörésre, mit tenni még nem fogok...
A reggel üstökösként szállott alá az égből,
És legendákat zengett egy távoli, vad éjről...
Az est nyomában sűrű köd, fekete éjszaka.
S mi tudjuk jól, ma éjjel egyikünk sem tér haza.
‘A Józsefváros mélyén, hol sötétek a fények’,
Lángolnak a lelkek, miket sokszor összetéptek...
2002. január 1., Gyál
(16 évesen)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése