SOHAVOLT IDEGEN

nézem a kedvenc képeimet rólad
soha ilyen idegen nem voltál még
keresem, de nem lelem meg benned a lelked
egy körvonal lettél, meztelen alakod forma csupán
- ijesztő és sohavolt, ismeretlen érzés -

mikor először láttalak, már mindent tudtam rólad
még mielőtt a kanapén életedet elém terítetted
egyből tudtam, hogy bennem vagy és én is elférek benned
de még sokáig vártam, hogy végre újra egyek legyünk

most mégis úgy váltál le rólam, mint elérett matrica a falról
halottan és hangtalanul hulltál tova... vajon hova?
kilapított testeden rétegnyi kiszáradt mész - vagy tán penész
egy kitépett papírlap egy feloszlott ország térképéről
és senki ezen a nyelven már régóta nem beszél

hol van a tűz a testedből, amit lángolni láttam?
hová lett a szikrázó csillag a szemed sötétjéből,
a mellkasodban dogobó-lobogó, délceg szenvedély?
hová tűnt a puha melegség, a fény a kezedből?
a minden sejtedből sugárzó szeretet-lövedék?

bőröd élettelen bőröndjévé vált testrészeidnek
és éles elméd, mit úgy szerettem, üres irattároló
már nem üzen, nem suttog, nem duruzsol semmit az arcod
ajkaidról nem születik se csók, se szitok, se átok, se csend
csak kutatlak kétségbeesetten, és nem találok senkit se bent

talán a szív mindvégig én voltam benned...?
én voltam, aki élővé érzett...? én lettem volna, ki életre kelt?
ki fényt gyújtott benned, ki szárnyaló pillangóvá látott
te mozzanatlan-rezzenetlen, örökre bebábozódott lény?

s most meghaltam én, a rajzoló, és meghalt bennem a szív is, 
s így meghaltál te, és szemeimben - arcodon is örökre kihúnyt a fény?

2023. október 30., Budapest