VIGYETEK!

Zizegnek a falevelek

Süvítenek hűvös szelek

Sötét van most, nagyon hideg

Még a lelkem is didereg

Szomorúak a csillagok

Fénylő könnyük alácsorog

Éji hangok eltompulnak

Könnyeim csak egyre hullnak

A hold csillan egy utolsót

Megvilágít egy koporsót

A tájra sötétség borul

De a torkom mástól szorul

A fák alatt félelem jár

Elkap, aztán titkokra vár

Szálljatok le, rút angyalok

Vigyetek, mert bűnös vagyok

Bűnös vagyok, mert megleltem

Egy angyalt, és megszerettem

Pedig ők csak el-el szállnak

Szívből szívbe gyakran járnak

Felkapják az embereket

A magasba repítenek

Majd a földre visszatérnek

Minden szívet összetépnek

Hisz véget ért a szerepük

Nem kötnek a hazug eskük

És egyedül én tehetek

Arról, ha szomorú leszek

Várhatnám a következőt

Új öröm- s könny záporesőt

De most jobb lesz, ha meghalok

Vigyetek, mert bűnös vagyok

2000. március 14., Gyál

(14 évesen)

ELMENTÉL

Elmentél. Most már csak a betűid maradtak nekem
Az arcod, a hajad, a hangod már mind rég elsuhant
Talán egyszer meghallod oly messziről is énekem
Amint utánad sírok, és akkor megérted e dalt
addig pihenj csendesen

Elmentél. A szíved is tovaszállt, nem maradt velem
Úgy érzem, már-már beleőrülök a némaságba
S hátrahagyott emlékeim Rólad sírva ölelem
Aztán hirtelen visszazuhanok a valóságba
addig szunnyadj csendesen

Elmentél. Valószínűleg már nem jössz vissza soha
De tudnod kell, legbelül várni fogok Rád örökké
Még akkor is, ha szívemet benőtte már a moha
Lásd, ha meghalok, halandók között válok örökké
addig álmodj csendesen

Álmodj rólam, s hogy nem létezem.


2000. március 3., Gyál
(14 évesen)