MÉLYÜLŐ ÖNISMERET

Elnémult.

Az utolsó fogódzót is elvesztette.

Nincs többé semmi, amit ki tudna magáról jelenteni,

és nincs többé semmi, amit ne tudna magáról elképzelni.

2016. szeptember 8., Wargrave

TERÁPIA II.

Saját lelkemben félelmet nem ismerő idegenvezetőm vagy.

Higgadtan kalauzolsz aknamezőim réges-rég elhagyott terén.

És én azért jövök el, hogy együtt felfedezzük,

hány és hány időzített bombát hordok magamban,

s hány és hány kígyó- és tűzfészek költözött és fészkelt

öntudatlan kezdetek kezdetén belém.

Halált megvető bátorsággal kötéltáncot jársz velem

poklaim mérhetetlen mélysége fölött.

Ha kell, céltáblájába állsz minden nyilamnak

csak, hogy láthassam lángolni gyilkos indulatom tüzét.

S szívedbe fogadva, véredben feloldva tisztítod ki belőlem

pusztító mérgeim kéjes örömét.

Egyetlen mércéd a valódiságom -

jóság, erkölcs és más hivatkozások

e szent térben itt és most nem számítanak.

S hogy a szeretet üres jelmondata mögött

nyílhasson egy igazabb és együttérzőbb világ,

te meg én félelmek nélkül, teljes bizalommal

eljátsszuk mindazt, mi véresen komoly valóság

egy láthatatlan síkon, hazug álarcok alatt.

2016. szeptember 4., Wargrave

EGY ELTERJEDT ÖNHAZUGSÁG

Tegnapi éned benned hiába is keresném

- előttem mára másik univerzum áll.

Te tán rég leraktad terhét elmúlt tetteidnek,

míg súlyukat én féltve őrzött emlékeimben

mai napig vak akarattal cipelem tovább.

Saját jelen valóm elől űzött-menekülve

cselesen azt a te múltadnak hívom,

s viszonyulásomban elevenen éltetem tovább.

Pedig ilyenséged akár szerettem, akár megvetettem:

rád vetve pillantást saját arcommal néztem farkasszemet,

melynek teremtője, fenntartója s pusztítója vagyok.

2016. szeptember 3., Wargrave