2016-10-13

LÁTOD-E ŐT?

Látod-e őt, akit még sohasem néztél
őt, aki körbe-körbe bolyong, börtönbe zárva
egy semennyire nem emberi birodalomban
őt, akinek üvöltés, hörgés és sírás
hangtalan folyik egybe
kihűlten izzó koponyájában
őt, aki a végeláthatatlan köröket járja
egy véletlenül a fronton felejtett katona
halálba mártott kitartásával
őt, akinek már semmi reménye nincsen
őt, akinek nincs hova hazamenni
őt, akit csak az őrület féktelen motorja
hajt tovább az idők végezetéig
őt, akinek nincs hátra más
csak ölni és halni
célok és érzések nélkül
beleszakadva is szakadatlan
őt, aki azt hiszi, hogy még mindig háború van
és bőszen gyilkolja gyűlölettől hajtva
saját fejében tanyázó láthatatlan ellenségeit


2016. október 13., Wargrave

2016-10-12

NINCS KIÚT

megtébolyult elmém
elborít most mindent
tüskés szigonyok
szúrnak belülről
nincs kiút, nincs kiút, nincs kiút
reszkető kezemmel
alig tudok írni

valaki
azonnal, azonnal, azonnal
mentsen vagy öljön meg
mindegy, csak csinálja
nem bírok maradni

kérlelhetetlen hangok
rángatnak odabent
kapkodok, futkosok
mozdulatlanul és lebénultan
nincs kiút, nincs kiút, nincs kiút
itt fogok most rögtön
megpusztulni

valaki
azonnal, azonnal, azonnal
rántson vagy nyírjon ki
mindegy, csak csinálja
nem bírok maradni

artikulálhatatlan
kínszenvedésben
szívemet, agyamat
görcsbe rántó képek
nincs kiút, nincs kiút, nincs kiút
szirénázza bennem
megtébolyult elmém


2016. október 12., Wargrave

2016-10-10

TERÁPIA III.

A lelkem mélyén születik egy szoba
- egy soha nem ismert, soha át nem élt
új dimenzió.

Biztonságot adó, erős és szívós falait
ezernyi pillanat hajszálvékony szálaiból fonjuk.
Jelenlétedben mint növény a földből
bújik elő lényem láthatatlan magva.
Gyökereimbe figyelmed éltető vizét felszívva
erősödöm lassan és észrevétlenül,
ahogy napfényből a gyümölcs édes íze,
kövér húsa, határozott színe lesz.

Egy szoba, ahol megtartva, ölelve,
szeretve és elfogadva vagyok.
Ahol körülburkol a pulóvered jól ismert illata,
s alóla a melleid melege és puhasága árad.
Megsimít és felmelegít, validálja testi létem
a szusszanásaidból nesztelenül áramló levegő.
És néha csak szenderegve fekszem
erőtlen-fáradtan, töltő csendességben
éberen őrködő, szelíden virrasztó szemeid előtt.

Egy szoba, ahol teljesen mezítelen vagyok.
Ahol a ruhád és a lelked porózus anyaga
magába issza apadatlan könnyem.
Ahol remeghetek, vacoghatok
átreszketve lényem világűrnyi csendjét.
Ahol a hányásommal beborítok mindent.
Ahol toporzékolva, dühödt fergetegben,
ordítva, üvöltve, zokogva és sírva
is nyugodtan bent maradhatok.
Ahol megsemmisülhetek százszor,
szégyenemben a föld alá elbújva,
s fekete szénporból szülöm újjá magam
örökké figyelő tekinteted előtt.

Egy szoba, ahol elfér bolygónyi magányom,
nyüszítő fájdalmam, kirekesztettségem;
minden önzésem, vágyam és perverzitásom;
lángoló szerelmek és gyermeteg butaságok hada;
de démonaim és szörnyeim is
türelmetlenül kopogtatva jönnek,
s bebocsáttatásra, új otthonra lelnek
Tenálad - idebenn.

Egyetlen szoba - milliónyi díszlet.
A fájdalom s az őrület
ezer és egy bennem lakó arca.
Velem vagy csak, és én elindulok Veled
e sűrű erdő mélységes sötétje felé.

Ebben a szobában szeretettel fogadott állatként
hullajtom szerteszét a szőröm.
S miközben kézbe veszem végre
kínjaim és bűneim évezredes súlyát,
matracod puha takaróján hagyom
megannyi réginél régebbi emlékem múló terheit.


2016. október 10., Wargrave

2016-10-02

FOGADALOM

Emlékszem a szőröd tapintására:
kemény volt és fényes,
fekete és fehér óriási foltok.
A nyakadat öleltem, kapaszkodtam beléd,
szilárdan álltál mind a négy, magas lábadon.
Lovagoltam is a hátadon, akkora nagy voltál,
és te elbírtál, pedig biztos nehéz voltam.

Háromszor veszítettelek el.
Először, amikor megszöktünk Aputól,
másodszor, mikor az új helyedre vittünk,
és harmadszor, mikor látogatni mentünk,
de te már nem voltál ott, mert közben meghaltál.

Anyu azt mondja, egyszer sem sírtam
- még Apu után sem, nemhogy utánad -,
el lehetett nekem mindent magyarázni.
Most mégis irdatlan zokogás szorítja el a torkom,
másfél órája nyüszítek itt a padlón emlékezve rád.

Autóval vittünk el egy közeli faluba téged.
Itt jó helyed lesz - mondták -, teneked így lesz jó.
Énnekem meg felnőttnek és okosnak kell lenni.
Azt hiszem, hogy akkor megfogadtam,
nem fogok többé egy kutyát sem szeretni.


2016. október 2., Wargrave