a lábam továbbindult
de a tekintetedben
állva maradt a szívem
min kell így sírni -
azon, hogy egyszer,
egyszer éreztelek...?
2023. december 9., Budapest
a lábam továbbindult
de a tekintetedben
állva maradt a szívem
Nincs szebb annál,
mint csak-úgy-lenni
azzal, amink van éppen -
együtt-egymásban,
lassú könnyekkel,
óvatos-fehéren...
csak-úgy-odabújni
csupaszon egymáshoz
csordogáló bánatunkkal,
sokszoros gyászainkkal...
s más által át nem vett
ajándékaink észrevétlen
egymásra hullásában
csak-úgy-állni
a tiszta ég alatt
kegyelemsugárban
2023. december 4., Csemő
megérint mélyen
szemeim sarkából
egy könnycseppet előcsal
ahogy csalogatod
s életre hívod halálod
ízlelgeted-kóstolgatod
becézed és ő visszabecéz
de ma egészen komolyan szólítod
szemeid mélyebben ülnek most
mint ahonnan szavaid valaha is szóltak
végtelen végességgel
súlytalan súlyossággal
kortyolod utolsó perceid
2023. november 23., Budapest
halálodat egyre vágytad
ám túl gyenge volt önkezed
s én szomorún néztem, ahogy
e méltó vágyad megreked
fontolgattad éjjel-nappal
míg mégsem kellett döntened
látod: most a jósors adott
búcsúajándékot neked
a Dunába veled menni
nem tudtam a pirkadatban
de most távolból kísérlek
vágyadat vigyázom halkan
vigyázom, míg isten eljön
s e kegyelmi pillanatban
örök csendben, békességben
betakar az égi paplan
2023. november 23., Budapest
vacogó mát
és porba hulló holnapot
teremtő tudattal
élet s halál közt
könnyedén-könnyesen
jövünk-megyünk
tudván, hogy e röpke földi létben
minden ember szenved, és
a lelkét formálja-fényesíti csendben
az égben hozzámért szenvedés
de lejár egyszer.
s adja isten
hogy e pillanatot
idejében
felismerjük
2023. november 22., Budapest
pillanatra elhittem, hogy a létem
örömtüzet gyújthat
fájdalomherceg arcodon
pillanatra elhittem, hogy egeden
porszem létem
csillagporként felragyog
pillanatra elhittem, hogy lelked köré
fonhatom gyolcsként,
melengető akolként testemet
pillanatra elhittem, hogy szíved
a zord téli fagyban
méhembe bújva áttelel
pillanatra elhittem, hogy te vagy
ki mosolyt fakaszt arcomon,
de az pofonodtól felhasadt
pillanatra elhittem, hogy te vagy
ki önfeledt dalolásra hívja a lelkem,
de szívem húrja megszakadt
2023. november 15., Budapest
szívem sajog, mióta nem vagy itt velem
orcámat feleszi a farkasfogú bánat
fürtjeimet felhők villámai közé vetem
és dúlt egekbe zúzom koponyámat
2023. november 13., Budapest
vannak szívek, mik fájdalomra nyílnak
vannak kínok, mik kardos táncba hívnak
van égretörő, mégis pokoljáró szenvedély
varázsgömb volt,
az emberlélek sok mozaikja
felizzott benne - arcomon
tartott tótiszta tükröket elém
- s tükreiért örökre hálás maradok -
és mutatott olykor zavaros vizeket,
mocsárlakó, bűzös szörnyet
és félelmes, sötét alakot
angyallényű ártatlanságot
és bálnalényt a világ kezdetén...
hol ér véget vajon a kollektív
és hol kezdődöm valóban én?
megmutatott sok fényes és vad arcot,
de máshol várt engem a gyógyulás.
ajkaimra neveimet megadón felvettem,
de nem itt ért el a feloldozás.
2023. november 12., Angyali-sziget
szerelmes szavaid mögé:
tükörképembe nézek
sebészkéssel felnyitott szíved
saját szívem mélyéről sajog
könnyeid kóstolom, véred megízlelem
keserű-bús, mégis oly édes zamatuk
mélyen ismerősen párlik bennem
mint a saját könnyem-vérem
olvad és fagy felváltva
a szikrázó havon
láthatatlan tekintetedből
lényem sandít vissza rám
mementóként visszhangzol fülemben
nővérem-vérem, figyelmeztető angyalom
NEM! én kiemelem magam abból
amibe te belehaltál
mielőtt még belehalnék
örök memento vagy nekem
fáj látni, mily
kibelezett állattá lettél
hamvaidon - valahavolt testeden
halálod út az életem porában
halálod élni tanít engemet
élni, elhagyni ismerős mezőket
és hágni új, kies sziklaberkeket
2023. november 12., Angyali-sziget
újra és újra
kiengedem üvöltéseim
elzokogom könnyeim
útjukra engedem mondataim
elsuttogom kívánságaim
szélnek eresztem sóhajaim
hogy aztán egyre halkuló hangon
végül a csendbe megérkezve
egészen szótlanul
szólhasson hozzád
sejtfolyadékaim
lepárlott összessége
2023. november 1., Budapest
nézem a kedvenc képeimet rólad
soha ilyen idegen nem voltál még
keresem, de nem lelem meg benned a lelked
egy körvonal lettél, meztelen alakod forma csupán
- ijesztő és sohavolt, ismeretlen érzés -
mikor először láttalak, már mindent tudtam rólad
még mielőtt a kanapén életedet elém terítetted
egyből tudtam, hogy bennem vagy és én is elférek benned
de még sokáig vártam, hogy végre újra egyek legyünk
most mégis úgy váltál le rólam, mint elérett matrica a falról
halottan és hangtalanul hulltál tova... vajon hova?
kilapított testeden rétegnyi kiszáradt mész - vagy tán penész
egy kitépett papírlap egy feloszlott ország térképéről
és senki ezen a nyelven már régóta nem beszél
hol van a tűz a testedből, amit lángolni láttam?
hová lett a szikrázó csillag a szemed sötétjéből,
a mellkasodban dogobó-lobogó, délceg szenvedély?
hová tűnt a puha melegség, a fény a kezedből?
a minden sejtedből sugárzó szeretet-lövedék?
bőröd élettelen bőröndjévé vált testrészeidnek
és éles elméd, mit úgy szerettem, üres irattároló
már nem üzen, nem suttog, nem duruzsol semmit az arcod
ajkaidról nem születik se csók, se szitok, se átok, se csend
csak kutatlak kétségbeesetten, és nem találok senkit se bent
talán a szív mindvégig én voltam benned...?
én voltam, aki élővé érzett...? én lettem volna, ki életre kelt?
ki fényt gyújtott benned, ki szárnyaló pillangóvá látott
te mozzanatlan-rezzenetlen, örökre bebábozódott lény?
s most meghaltam én, a rajzoló, és meghalt bennem a szív is,
s így meghaltál te, és szemeimben - arcodon is örökre kihúnyt a fény?
2023. október 30., Budapest
emlékszem
angyalságod
tiszta fényére
valaha régesrégen
elköteleződtem
- olyan komolysággal,
ahogy egy mester mellé
szegődik el az ember -
valaha régesrégen
megfogadta a lelkem
hogy az önvalódra
emlékeztetlek téged
s most újra eljöttem,
hogy leporoljam veled
a szeretet-lényed
tiszta fényére hullott
felszíni porcicákat
a szívemben, idebent
beforrad a heged
értőn ölelem mind
óceánnyi sebed
s akármilyen viharok közepette
sem felejtem el,
egy pillanatra sem
hogy a szereteted
az eredeted
2023. október 15., a Gyál-Bp vonaton
sötét űrben
halott magzat
ég-hajléka
zord éghajlat
szíve sosem
lel nyugalmat
ősmagánya
az alapzat
mily kegyetlen
sorscsillagzat
* * *
kívül-belül
üres minden
nincsen ember,
nincsen isten
nincsen érzés,
nincs melegség
rég elveszett
a reménység
ismeretlen
szó az Egység
* * *
nem segít se
szó, se szózat
azt hiszi, nem
szabadulhat
nem jár neki
bűnbocsánat
nem hiszi, hogy
megváltódhat
hogy a napja
felragyoghat
hogy börtöne
leomolhat
s sorscsillaga
megfordulhat
* * *
gyanakvása
sosem alhat
nem ismer jót,
sem bizalmat
némasága
ördöglakat
nem beszél, csak
tőszavakat
így épített
kőfalakat
nem kérhet és
nem választhat
nem fogadhat
csak ártalmat
lelke soha
nem szárnyalhat
így hát akár
meg is halhat
élete mit
tartogathat?
* * *
sötét űrben
halott magzat
ég-hajléka
zord éghajlat
szíve sosem
lel nyugalmat
ősmagánya
az alapzat
mily kegyetlen
sorscsillagzat