hamvaiban
angyalian
onnan tudom, hogy szeretlek
hogy nincs ember, kit ne szeretnék
mélyebben, mint azelőtt
2024. április 21., Budapest
ha tekinteted ott áll
a tiszta tudat pontján
nincsen, mi késztessen
ítéletre téged
nem mindenki talál
kulcsot az emberléthez
vannak, kik a halál
kapujában élnek
mindent kockáztatva
semmitől sem félnek
pont te ne tudnád, mily
mostoha az élet
annak, akit megmar
egy viperafészek
hogy gondolnál bárkit
hibáztathatónak
te is kegyeleted rovod
az éppen haldoklónak
halld bár az ítélet
csalogató hangját
belül szólni benned
ne hidd csalárd szavát
kápráztató szemed
előtt bármi állhat
tudd, valamit elfed
ne tévesszen látszat
hisz levetetted önként
az emberi törvényt
tekinteted ott áll
a tiszta tudat pontján
innen másként látszik
mindenki jelleme
ez a szem tebenned
az Igazság Szelleme
2024. március 30., Budapest
ahol kell, ott felhúzom a falat
nem leszek többé az a finom falat
nem leszek többé gyöngy disznó szádban
legtisztább dallam részeges nótádban
hol belém áradtál, ott már gát van
a látható és láthatatlan világban
nem számít, régen hogy kívántam
s a szívemet mennyire kitártam
most már más van. a próbát kiálltam
hol feküdtem, ott végre felálltam
hol te voltál, ott magamra találtam
2024. március 28., Budapest
gyere, gyere haza
eltévedt vándor
távoli tájakon
a cipőd elvásott
a lábad lejártad
messziszállt falevél
pihenj meg, időzz el
lombodkoronád alatt
hol gyengéd szelek járnak
és nem ver kemény eső
emlékezz, hol erednek
vastag gyökereid
e mélyen a föld alól
éltető forrásból
táplálhatod magad
érezd, hogy szövődik
millió gombafonál
a talpad alá-fölé
észrevétlenül
és hangtalanul
itt van az a táj
ahol finoman
a füledbe súg
és altatót duruzsolva
simogat a szellő
hol a napsugárból
erőt meríthetsz
hol az árnyékoddal
játékos, könnyed
táncra perdülsz
és felajánlhatod
ölelő karjaid ágait
örök költöző
és fészekrakó
szabad madaraknak
gyere vissza, vándor
a messzi tájakról
hol sebessé tört lábad
hol megbicsaklott
bokád, szíved, erőd
gyere ki a tükörteremből
de gyere ki a kongó
sziklabarlangból is
egyik se otthonod
egyik se vár
térj haza
te vagy a
mózeskosár
2024. február 21., Budapest
Egyedül
mint a csillagok
melyek a legsötétebb égen
ragyognak legfényesebben
s a legnagyobb magányban
láthatóak a legtisztábban
Egyedül
mint a világítótorony
mely reményt ad és utat mutat
hitevesztett hajótörötteknek
de ő maga nem mozdul
és más fényekhez sosem kerül közel
Egyedül
mint a fáklyahordozó
ki az ösvényt mindig maga vágja
senkit sem követve
senkit sem bevárva
talpaival mindig új tájakat járva
Egyedül
mint a gyertya lángja
a virrasztás legszebb pillanatain át
születések és halálok kapujában
őrzőként világolva
Egyedül
végül e szikrányi szentségből
a Teremtőhöz át- és átkacsintva
tudván, hogy nemsokára elfogy a kanóc
s akkor ő lesz soron, hogy e földi létből
általlépjen a túlvilágra
2024. február 17., Budapest
odakint emberek halnak
idebent idejétmúlt ideák
a sóvár, vérszívó viperák
hadát a lábamról lefejtem
és szól a rezignált requiem
bennem az emberi fajnak
2024. február 6., Budapest
hogy nem szégyellem
magamat eléggé...?
bocsásson meg,
mostanra egészen
rutinos hibázó lettem.
láttam én már eget-földet
és idejétmúlt emberi arcot
nagy csinnadrattával
és dörgedelemmel
hányszor, de hányszor
leszakadni
s újjáépülni
szebbé-mint-valaha
hogy felteszem:
mostani arcom
csendben is
szépül majd
partodon.
2024. január 17., Budapest