ÖRÖK KÜLÖNBSÉG

Én nyitott szívem nedves földjébe ültetek.

Te a lezárt dobozaid rendjébe pakolsz.

2015. szeptember 29., Gyál

ÚT-VESZTŐ

Volt

valamiféle boldogság:

a Jóisten kézenfogott

(legédesebb fogság...)

Nem tudom, tenyerét

hol s mikor vesztettem el.

Utam nem látom már,

csak azt, hogy: merre ne,

melyik a rossz irány.

Dermedten állok.

Vesztésre álló

út-vesztő vagyok.

2015. szeptember 28., Gyál

MELLŐLED

Életfogytig tartó magány.
Miért, miért dúdoltad az én fülembe már bölcsődalként
eme kegyelemmel teli, mégis oly kegyetlen ítéleted?
Másnak ott súgod meg, a halálos ágyán,
míg én szinte gyermek sem lehettem már...
Miért mondtad el már akkor, hogy így kell élnem,
a legszebb, földön túli szerelem emlékével
örökre a szívembe vésve,
az irányt többé soha el nem tévesztőn?
Örökké keresve, és tudva mégis,
hogy soha azt, mit Veled éltem,
e földön többé nem találhatom?

Mint mindenki más,
Mellőled - vagy Belőled jöttem...?
Arcom a Te arcod
felismerhetetlen mása.
Csak az ismeri fel,
ki maga is tudván viseli szívén
e mindenkinek járó szent, szép,
de irdatlan fájdalmas bilogot.

Leküldtél engem, ideküldtél,
hogy visszavezessem Hozzád,
lángoló testedbe forrasztva
vakon tapogatózó, kóbor sejtjeid
egy-egy mámorító, igaz pillanatra.

Óceános, végtelen játszóteredbe
teremteni hívsz meg engem -
így leszek Tehozzád
még inkább hasonlatos.

Két kezem elvégzi azt,
mit Te odaföntről csak
fényes pillanatok látomása mögül tudsz
félreérthetetlenül megmutatni.


2015. szeptember 26., Budapest

MAJDNEM MINDEN FÉRFIHOZ

Arcul vervén, de meleg ölébe bújva,
szeretvén-eltaszítván, éhesen
mondd, még hány nőt
fogyasztasz el mohón,
mielőtt fájdalmaid, hiányaid
ordító viharain átvergődve magad
Édesanyádhoz
bátor harcosként
végre megérkezel...?


2015. szeptember 25., Budapest

SZEMEDEN ÁT

Nézlek: sorsok peregnek, fel- és elmerülnek,

arcod örökké változó vetítővászon...

Csak a szemed,

ez az értő, látó, olvasó, szerető szent szemed

mozdulatlan és örök.

Láttam már ezernyi arcod –

rétegek, maszkok, kititrált cseppek, apró mozaikok...

Sorsok: mint szemek egy igazgyöngysoron,

egy különös képlet, különös főzet összetevői.

Millió választott s vállalt fájdalom-konstelláció.

Legközelebb mi kínt öltesz glóriaként magadra?

Fájdalmad nemes palástját szíveden

mint töviskoszorút, büszkén viseled.

S mozdulatlan ez a bátor lelked is,

mely szemeid mögött mélyen elrejtve honol.

Arcod, kezed, izmaid súlyos kötege

még meg-megrándul,

s ha tested nem is mozdul - 

szemeden át érzem az ölelésed.

Bárcsak a szívedbe láthatnám, a lelkedbe írhatnám

azt a néma beteljesültséget,

amit üvegbúrákon át nézve iszol bölcs-búsan magadba 

vágyaid eleven sírhantja fölött!

De még ennél is jobban szeretlek:

sorsod börtöne legigazabb megszabadulásod -

Veled dúdolom hát inkább saját szent imád.

E mozdulatlan érintésen, néma dúdoláson át

ér össze épp, hogy egy pillanatra

remegő, reszkető, s mégis oly erős szívünk.

Nézéseddel beleszeretsz Te is engem

legszebb imád tiszta dallamába.

Tudom jól, a te imád ez: 

ahogy van, épp úgy legyen minden,

a lehető legmélyebben úgy.

Szemeden át

sorsom sötét erdejének legmélyébe

hív meg ölelő tekinteted.

2015. szeptember 17., Budapest

ANYA II.

Mosolyod most egyetlen világom,
nem számít, hogy nem értem a szavakat,
melyeket ajkaid suttognak.
Szemeidnél nem látok el messzebb.
Ölelésed, e szent tér egész hazám.
Arcod puhaságát, ismerős melegét
oszd meg velem, kérlek!
Csak légy egészen közel,
hadd érezzem a melled illatát!

Ha most itt vagy velem,
egyszer biztosan kimegyek a napfényre majd,
és engedem, hogy szeressen engem
az egész univerzum.


2015. szeptember 8., Uzsa