VAKVÁGÁNY

Lassíts! Robogó vonatod vakvágány előtt áll,

célt tévesztve siklik lázálmaid egén.

Egy távoli horizont fénylő szentsége vakítja a szemed.

Nézz szét! Hová tart, mivé lett roskatag, halott birodalmad?

Hogy ölelik s ölik halomra szemed előtt névtelenül egymást

égisze alatt egy ezerszer is a pokolban megszentelt szónak...?

Miféle vágy űz-hajt ily őrjöngő ámokba,

e földi poklot hogy szüntelen teremtsd rezzenetlen

lövészárkod hűs csendjének védőburka mögül?

Le tudsz-e nézni az esendő, egyszeri emberi létre,

s érezni kínjain, gyötrelmén, fájdalmain át

miféle nyomort nemz önzésed hajthatatlan íja,

mily vakon hánykolódnak milliók forrongó vágyad tengerén?

Mit vársz? Miféle hála jár a megvetettől, 

kinek magzatburkát s védőbőrét lenyúztad,

majd hajmeresztő árulással sorsára hagytad,

eledelül odavetve éhes kutyák martalékaként?

Fordulj hát meg! S öleld kongó szívedbe

a benned élő csupasz esendő gyenge életét,

áldozatát kegyetlen, önkényes erőknek...

Ígérem, nem fog bántódásod esni

sötét szárnyaid ha végre visszaadod annak,

ki valóban dönt élet s halál ítélete felett.

2016. július 23., Wargrave