Ahogy a végén majd isten is visz el.
Áldás kísérjen minden találkozást.
Házamban ne keress hajlékot,
ne zavarjon meg a szép fogadtatás -
hatalmas erők martaléka az, ki itt marad.
De elébb még pihenj meg, hajtsd fejed álomra,
fáradt testedből a fojtogató, életölő ólmot
hadd olvasszam köddé kohóim izzó melegében...!
Tenyeremből ihatsz, ölemben megpihenhetsz...
de ágyamat, szívemet jobb lesz kerülnöd -
az én förtelmes, félelmetes utam a halálon át vezet.
Csak ha szíved csalhatatlan, csak ha lelked erős,
csak ha bátorságod volna kötéltáncot járni
irdatlan mélységek s magasságok óceánja felett...
Csak ha magad is úgy érzed, szinte egyetlen vagy itt e világon,
ki viselni, és egyenes gerinccel, dagadó mellkassal
hordani, sőt kihordani tudja rettegett és gyűlölt valódi nevét...
Csak ha elbírod, hogy féltve felépített, pompás palotád
- vagy épp sziklaszilárdnak hitt várad, zord erődöd - falaiból
nem marad érintetlen egyetlenegy apró tégla sem...
Csak ha céljaidban életre és halálra egyaránt elszánt vagy,
és kész vagy feláldozni minden hittételed hamis örömét...
szerelemben embernek, istennek áldozni akkor jöjj velem!
Máskülönben otthonomban nem lesz maradásod.
Hát istenhozzád Vándor, búcsúzóul jól vésd be szívedbe:
az én áldásos, életadó utam a halálon át vezet.
2016. július 3., Budapest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése