Egy virágom volt énnekem
Róla mesél most énekem
Törékeny szegfűnek látszott
Mindig eszerint is játszott
Cirmos, fehér és rózsaszín
Csupa szelíd, ártatlan szín
De ő lila, s sötétkék volt
Irigyelte gonosz égbolt
Csak egy önző futónövény
Kit elkap érzéki örvény
De ezt akkor még nem tudtam
Nyugodt szívvel elaludtam
Fellebbentette szirmait
S nem vettem észre karmait
Most ébredtem rá voltára
Volt áldozati oltára
S mindenki neki áldozott
Míg boldogan aléldozott
Észrevétlen rabul ejtett
De szívében bent felejtett
Noha neki nem kellettem
S csendben suhant el mellettem
Messze, felhők fölött repült
Lenge álmaiba merült
Hogy követem, nem sejtette
Földi arcát lefejtette
Láttam minden égi ráncát
Így lejtette tündér-táncát
Gyönyörűszép dalt énekelt
Minden, mi holt, életre kelt
De hirtelen rámtekintett
Szirmaival búcsút intett
Ki látott ilyen virágot
Lázba hozta a világot
Forró testem fényben úszott
És ő egyre beljebb húzott
Gyöngéden a kezemhez ért
Akkor még imádtam ezért
Majd hirtelen elengedett
Közeledni nem engedett
Mikor szívemig eljutott
Előlem el akkor futott
Szemem előtt köddé oszlott
Minden remény szertefoszlott
Teljesen kétségbe estem
Keselyűk szállták meg testem
Azóta is bennem élnek
Felette csak ők ítélnek
Becsapott az egész lénye
Velem szembeni fölénye
Hazugság volt édes szava
Szemének szikrázó tava
Ha vele kerülnék szembe
Ezek jutnának eszembe
Cáfolj meg, ha úgy gondolod
S döntésedet megfontolod
Te is lehetsz ilyen virág
Vigyázz, megszeret a világ
S ha előle könnyen elfutsz
Bűntől szabadulni nem tudsz
2000. február 6., Gyál
(14 évesen)
