MINTHA EGY ISTENSÉG

Egyre csak hajtanak az ős-álmok,

ablakra vetülő hideg lángok

lebegnek előttem szüntelenül.

Ám földi nyugalmam bolygatva fel

mintha egy Istenség ringatna el,

dúlt testem ölében elszenderül.

Felsejlik előttem Isten képe...

Istenem! Lépj szemem üregébe -

itt állok előtted meztelenül.

Harmatos testű szép rózsa a vágy,

s ha üres már a lágy hitvesi ágy,

szirmait hullajtva átlényegül.

Hisz ha nem neked, hát Földnek, Égnek,

hitvese leszek a Mindenségnek,

legizzóbb honvágyam így teljesül.

Szívemnek szívélyes, szerény akol

lakozik erdőben és ott, ahol

emberség állattá átszelídül.

Hadd oltsam szomját a rétnek s földnek,

mielőtt rámtörnek és megölnek

szívemet állítva keresztemül.

Közöttük hiába is kerestem -

csak húsom marták, így aszott testem

eléjük vetem majd eledelül.

Bánom is, mi lesz e porhüvellyel!

A látszat-halálra hideg fejjel

gondolok, fájdalom fel nem merül.

Hisz lelkem továbbél másik testben,

ám egyre tisztábban... És ha mégsem?

A lélek úgyis, mi megüdvözül.

S nem kérlek, jöjj velem harcolni a

szeretet, béke és harmónia

jegyében; annyit láss most egyedül:

mily csodás madarat megcsodálni,

gyermeki mosolyban Istent látni,

mindenkit szeretni mindenestül!

Önmagad tükrét lásd minden lényben,

ne saját arcod mosd égi fényben!

- népemnek ezt hagyom üzenetül.

Élhetnénk szelíden, harctalanul.

Halhatnánk név nélkül, arctalanul.

És ha e kívánság beteljesül,

világi létemet úgy hagyva el,

mintha egy Istenség ringatna el,

búcsúzom valódi halál nélkül.

2005. november 23., Gyál

(20 évesen)