Meddő szívem már meddő méhet áhít,
de önnön halálát szülheti csak meg.
Keserű álmának keresztfát állít,
igaz útján így önmagát fosztva megy.
Átkozom hatalmas szívem és ágyam,
mert ajkaimról születik a Halál.
Mert Istenemben él egyetlen vágyam,
még ha egy angyal csókomra is talál.
Kelyhembe hullt a boldogság s az Ég is,
én mégis félholtan, sírva eldobom...
E tiszta szerelmet kerestem, mégis
magányomban lelem csak meg otthonom.
...S arra vágyom, hogy Vadrózsámmal újra
karmoljuk, harapjuk, széttépjük egymást...!
És ne maradjon semmi virradóra,
amit átadhatnánk ajándék gyanánt.
Érintése nyomán szökik szívembe
a néma tudat, hogy élni-halni egy.
Kínzó tövis-körmével mar testembe
felettünk zokogó, fura kéj-elegy.
Mellette lobbant ki utolsó lángom,
mégsem érzem, hogy szerelme meggyötör.
Sötét poklokkal színezte világom
- halálos, ám önmagammá szülve öl...
2006. január 1., Gyál
(20 évesen)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése