ANYA

Ki vagyok...?
Vagyok...?
Néha mintha felszívódnék, eltűnnék,
alig léteznék nélküled...
(vagy épp veled...?)
cérnaszálon függő létem
számomra is feledésbe merül.
S éledve mint vértelen és alaktalan végtagod
nyúlok ki szükségben belőled,
hogy kinyúlhass gyengéden, észrevétlen magadért,
hisz neked is csak a mások testére van nőve
mind a két szép kezed.

Szíveden hordozol.
Valami láthatatlan, téphetetlen ragasztó
nem enged zuhannom,
szüntelenül a vakító magasba tart
és szüntelenül szorosan szorít,
dús melleidről lógok tehetetlen testtel,
fejjel lefele csüngök szomorún, vádlón, véresen alá,
vigasztalhatatlan bánatom könnyei
odvas köldöködbe folynak.

Mikor vetsz végre egy pillantást reám...?
Látótávolságba lépve eme túlzott közelségből
észreveszed-e a szemem sarkából távozni készülő könnyet
még keserves születése előtt...?
Itt leszel-e újra, hogy elmondhassam,
hány és hány módon nem élek,
s hogy előbújjak végre én magam is
tükrös szemeim meddő útvesztője mögül?


2015. augusztus 18., Enham Alamein