Apró réseid lágyan körbefolyom
a víz alakját véve fel.
Szinte észlelhetetlen finomsággal ölellek körbe,
karjaimban teljesen feloldódhatsz.
Ismerem minden sejted legrejtettebb vágyát,
és tudom, mily térbe vágysz
mindig-mindig vissza...
Hisz valaha együtt voltunk te meg én
a világ kezdetén,
lét s nemlét peremén
egyetlen testben.
Megnyílsz előttem,
tiszta tekinteted őszinte sebezhetősége
a legszebb ajándék.
Félek a szemedbe nézni.
Fáj meglátnom a hatalmas űrt,
a koponyád csontjai mögött kongó zord ürességet,
mit nyíló szíved óhajt most betölteni.
Félek, hogy megpillantom
azt a végtelen fájdalmat,
amit beléd kódolt a testet öltés.
Kettőnk közül csak én tudom,
hogy mire szerződtünk:
Istentől és önnön lényedtől elszakítottságod
égető poklára árasztom érintésem
gyógyító szentelt vizét.
2015. augusztus 2., Budapest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése